fbpx

Marketing rajtaütés várható Debrecenben

Hogy ez pontosan mit is jelent? A debreceni reklámügynökségünk elképesztő kezdeményezést indított, mely jól reprezentálja a szakma iránti szeretetünket, alázatosságunkat és elhivatottságunkat. Júniusban elindítottuk a Marketing Rajtaütés Debrecen címmel ellátott kezdeményezést. A rajtaütés főleg olyan vállalkozóknak nyújthat díjmentes szakmai segítséget, akiknek idegen terep a marketing, ugyanakkor érzik annak szükségességét.

Szem előtt tartva a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások marketing területeken való elmaradását, az ND Marketing küldetésének tekinti Magyarország, illetve a magyar vállalkozók gazdasági helyzetének támogatását és erősítését. Ezért megalkottuk és létrehoztuk a Marketing Rajtaütés Debrecen nevű akciót. A kezdeményezés célja, hogy cívisvárosi reklámügynökségként lehetőséget és díjmentes szakmai segítséget teremtsünk egy-egy olyan debreceni vagy Debrecen környéki vállalkozónak, akinek nem áll rendelkezésére több fős marketing csapat, valamint tetemesebb méretű marketing büdzsé.

Fő profilunk az online marketing, ami tökéletes mérhetőségének és célozhatóságának köszönhetően manapság messzemenően a leghatékonyabb marketing eszközök közé tartozik.

A Marketing Rajtaütés Debrecen kezdeményezésen belül igénybe vehető szolgáltatások:

  • Facebook kampánymenedzsment
  • Google kampánymenedzsment
  • Közösségi kommunikáció (Facebook, Instagram)
  • Marketing tanácsadás (Online marketing és márkaépítés)
  • Holnapstratégia és szövegezés

A Marketing Rajtaütés Debrecen kezdeményezésre minden olyan debreceni és Debrecen környéki vállalkozó jelentkezhet, aki szeretné megtámogatni vállalkozását profi díjmentes szakmai segítséggel és nem ijed meg a kihívásoktól. Jelentkezni az ND Marketing Facebook-oldalán, ezen Facebook poszt alatt lehetséges. Csupán egy hozzászólás szükséges a kezdeményezésben való részvételhez, melynek tartalmaznia kell az résztvevő vállalkozás Facebook- illetve weboldal címét, valamint azt, hogy milyen segítségre van leginkább szüksége.

Még ebben a hónapban kiválasztunk egy szerencsés vállalkozást, „rajtaütünk”, megvizsgáljuk tevékenységeit és díjmentes szakmai segítséget nyújtunk számára. Az „akcióról” Facebook oldalunkon lehet értesülni, hisz publikálni fogjuk a folyamat főbb részeit és eredményeit.